2012. jan. 22.
Titánbeton
Olyan kemény vagyok mint a vasbeton. Nem is. Mint a titánbeton. Tegnap a legnagyobb itéletidőben mentem ki futni és nem rettentem meg semmitől. Fújt a jeges szél, szakadt a hó én meg csak habzsoltam a kilométereket. Senki nem volt rajtam kívül a hegyen, leszámítva azt a pártízezer sífutót akik tömött sorban mentek minden létező ösvényen.
Lényeg a lényeg: idén januárban már többet futottam mint egész 2011-ben. Ez persze még nem sok de nagyon próbálkozom. Az önfegyelem teljes hiánya hátráltat de a lehetőségek adottak. Van, hogy csak kilencre kell bemennem az irodába, úgyhogy akár reggel is futhatnék. Hiába van hó, az utcákat takarítják és a hegyi ösvényeket gépekkel tömörítik, úgyghogy csak és kizárólag rajtam múlik a dolog.
Több mint három éve nem futok rendesen. Már többször elkezdtem a nagy visszatérést és célversenyt is kijelöltem de eddig minden kisérlet kurdarcba fulladt. Lásd januári félmaraton a sarkkörön, ahol csak szívtam és szívtam. Most, mindenesetre, ismét elhatározásra jutottam. Májusban megpróbálok 100 kilométert futni és júniusban Gabival elindulunk párban az Ultrabalatonon. Mindketten úgy 20 kilométerig vagyunk jók, úgyhogy vagy elkezdünk rendesen futni vagy beledöglünk. (Megjegyzem Gabi januárban többször futott mint én az elmúlt három évben együttvéve.)
Viccesek a norvégok. Ha csak tehetik felmennek a hegyekbe sportolni. Délutánonként a metró utazóközönségének fele munkaruhában, a melóból hazafelé utazik, a másik fele pedig síléccel kézben tart fel a hegyre. Tegnap a legfiatalabb síelő fél éves lehetett akit sítalpon futó babakocsiban tolt az anyukája. A legidősebb pedig valahol 80 és a halál közt lehetett de ment mint a barom. A héten azt hiszem elmegyek lécet venni és egyik este felmegyek a hegyre megnézni milyen is az a sífutás. (A pályák este 10-ig ki vannak világítva.)
És, hogy reklám is legyen: a Yaktrax valami nagyon jó dolog. Képek alább. Tömörített hóban annyira jól tapad mintha száraz aszfalton futnék és friss hóban is csak alig alig csúszkáltam. Most van 4 hónapom a 20 kilométerből 100-at csinálni vagy vár rám a gigaszopó.


Komment
Eddig 4 komment érkezett
- 1.
löpe :
2012. 01. 23. 3:15 - 2.
Hiver :
2012. 01. 23. 14:46UB párban? A legjobb önszop@tás, amit csak ki lehet találni! :o) Hajrá!!!
- 3.
haan-chee :
2012. 01. 23. 16:19No hát akkor tessék elkezdeni futni, én iratnék a házi edzőmmel egy kis szivatós edzéstervet magamnak a helyedben... :) Az UB párban szuper, addig még bőven van időtök felkészülni, és a srácokat is elkezdhetitek edzeni, hogy a kismotorokon végig tudjanak titeket kísérni. :)
- 4.
csanya :
2012. 01. 31. 8:41Miért nem sífutsz?
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Ma 13 km-t nyomtam az év második edzésén, a csobánkai Szent-kútnál jártam. Jólesett volna egy pár Yaktrax a vadul olvadó, 5-10 centis hó-sár-víz-jég egyvelegben. Én is májusi 100-ra gyúrok, szóval még csak 7 km a hátrányom. Simán meglesz a nagy visszatérés, úgy érzem. Minden második hétvégén kis futás, alkalmanként plusz két órát hozzáadni, májusra megvan vagy 20 óra. Akkor kezdődhetnek a gyorsítók, és minden pont oké lesz. Megyünk együtt?